A Sony igyekezett gondoskodni róla, hogy a PlayStation 4 megjelenés idejére mindenki beszerezhessen a gépre egy játékot a kedvenc stílusából. Ez végül sajnos nem sikerült maradéktalanul, hiszen a száguldás szerelmesinek még várniuk kell jövő év elejéig a DriveClub debütálására, mely a PlayStation Plus előfizetőknek ingyenesen lesz letölthető. Ennek ellenére már most elérhető több remek alkotás a következő generációs konzolra, köztük a Guerrilla Games által fejlesztett Killzone: Shadow Fall, mely elsősorban lenyűgöző látványvilágával hódít. A játék cselekménye harminc évvel a harmadik rész után veszi fel a fonalat, és ismét a Helghast erőkkel kell felvenni a harcot, amiben számos új fegyver és eszköz a segítségünkre lesz.
Az ennél jóval könnyedebb, elsősorban családi szórakozásra kihegyezett Knack egy küzdelmekkel megfűszerezett platformjáték, amiben egy különleges lényt irányíthatunk, aki képes méretének azonnali növelésére, vagy akár csökkentésére. A képességet nem csak a harcok során, de a különféle akadályok abszolválása érdekében is használni kell. Szintén a PlayStation 4 exkluzív játékai között szerepel az oldalnézetes akciót kínáló Resogun, valamint a fejtörőkben gazdag Contrast, melyek különlegessége, hogy jelenleg mindkettő ingyenesen tölthető le a PlayStation Plus tagok számára. A felsorolt címek mellett természetesen az összes nagy kiadó elhozza sikercímeit a konzolra, így a PlayStation 4 repertoárjában többek között olyan játékok is megtalálhatóak, mint a Battlefield 4, a Call of Duty: Ghosts, valamint az Assassin’s Creed IV Black Flag.