Apple sajtókonferencia összefoglaló – Keynote 2013 szeptember összefoglaló

iphone-5s-iphone-5c-ithink-hu

A múlt héten került sor az Apple sokak által várt sajtókonferenciájára, ahol nem meglepő módon az iPhone, valamint az iOS kapta a főszerepet. Az amerikai vállalat a már megszokott formában vágott bele az eseménybe, és elkezdte taglalni a már piacon lévő eszközeinek sikereit. Tim Cook kijelentése szerint a következő hónap végére már több 700 iOS készülék fog gazdára találni, míg júniusig 600 millió iPhone, iPad és iPod talált gazdára. Ezt követően természetesen az iOS 7 kapta a főszerepet, ami immáron hivatalos megjelenési dátumot kapott: az új operációs rendszer szeptember 18-tól válik letölthetővé, és természetesen ingyen. Az új vásárlóknak örömteli hír, hogy a számukra az Apple ingyen kínálja az iPhoto, iMovie, Pages, Numbers és Keynote alkalmazásokat. Azok is örülhetnek, akik unják már a megszokott csengőhangokat, hiszen a rendszer felújított, valamint egészen friss dallamokat is kínálni fog.

Az új készülékekkel kapcsolatos pletykák szinte egytől-egyig igaznak bizonyultak, hiszen idén két új telefont is bemutatott az amerikai vállalat. Elsőként az iPhone 5c mutatkozott be a nagyközönség előtt, mely egy alacsonyabb árkategóriában induló, ugyanakkor továbbra is igen drága mobil lesz. Két éves előfizetéssel a 16GB-os változat 99 dollár, míg a 32GB-os variáns 199 dollárba kerül. Az iPhone 5c szinte teljes egészében megkapta az előző generációs telefon hardverét, annak 4 hüvelykes retina kijelzőjét, emellett viszont tartósabb akkumulátorral látták el. A legnagyobb újításokat azonban kívül eszközölték: a legfontosabb, hogy fém helyett immáron polikarbonát hátlapot kapott, ami öt különböző színben (zöld, fehér, kék, rózsaszín, sárga) kerül majd forgalomba, a változatosságot pedig a hozzájuk érkező, szintén színes tokokkal fokozhatjuk.

iphone-5s-ithink-hu

Természetesen a prémium szegmens sem került elhanyagolásra, aki továbbra is a már megszokott anyaghasználatra, és a legnagyobb teljesítményre vágyik, annak az iPhone 5s lesz az ideális választás. Az Apple legújabb zászlóshajója fehér, szürke és arany színekben fog elérhetővé válni, emellett pedig egyéb újdonságokkal is rendelkezik majd. A legfontosabb a Touch ID névre keresztelt funkció, mely lehetővé teszi, hogy kód beírása helyett az ujjlenyomatunkkal oldhassuk fel a telefont, vásárolhassunk alkalmazásokat, filmeket és zenéket. Mindezért a Home gombon elhelyezett szenzor felel, ami igen hatékony lesz a lopásokkal szemben. Ami a hardvert illeti, az iPhone 5s egy új, A7 chippel lesz ellátva, mely az első 64-bites processzor az okostelefonok történetében. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az eszköz 56-szor gyorsabb az eredeti iPhone-hoz képest: hogy ezt mozgás közben is prezentálják, a rendezvényen bemutatták az Infinity Blade harmadik részét, aminek brutális látványvilága tanúskodott az 5s képességeiről.

iphone-5c-ithink-hu

A fotókat gyakran készítő felhasználók is örülhetnek, hiszen a készüléket egy fejlettebb optikával rendelkező kamerával is ellátták, ami képes lassított felvételek rögzítésére.

Az új iPhone modellek hazai debütálásával kapcsolatban egyelőre nem osztott meg pontos részleteket az Apple, de várhatóan mind az 5c, mind az 5s megérkezik még idén Magyarországra. De ha ennyi mindent ígérnek az új Apple okostelefonok, akkor vajon marad elég újítás az ezután érkező iPhone 6 készüléknek?

Hasznos alkalmazások iOS készülékekre

Mit ér egy iPhone, iPad, vagy akár egy iPod, ha nem töltünk le rájuk jobbnál-jobb alkalmazásokat az App Store kínálatából? Az áruház tömve van kiváló, a mindennapokban igencsak hasznos applikációkkal, melyekből most összegyűjtöttünk néhányat.

Levelezéshez a Gmail fiókkal rendelkező felhasználók keresve sem találhatnának jobb alternatívát iOS eszközökön, mint a Google hivatalos programja. A legfrissebb verzió már szinte minden olyan funkciót támogat, amire szükségünk lehet, beleértve a címkézést, a lenémítást, valamint egyszerre több profilt is kezel.

Az utazás közben szívesen olvasgató emberek számára a Flipboard egy kihagyhatatlan alkalmazás: segítségével néhány pillanat leforgása alatt összeállíthatunk egy, az igényeinkhez igazított virtuális újságot. Akár a tudomány, a videojátékok, az autók, netán a filmek világában szeretnénk tájékozódni, itt mindent egy helyen megtalálhatunk.

Az iPhone modellekre elérhető Today talán a legjobb időjárás-előrejelző applikáció, ami emellett igen szép dizájnnal is rendelkezik. Legnagyobb előnye a többi hasonszőrű appokkal szemben, hogy képes értesítéseket küldeni a legfontosabb időjárási változásokról. Még egy radarral is felszerelték a fejlesztők, így mindig időben tudomást szerezhetünk az érkező viharokról.

A listából természetesen az Instagram sem maradhat ki, mely az iOS felhasználók köreiben az egyik legnépszerűbb közösségi portál. Fotóinkat azonnal megoszthatjuk másokkal a világhálón, valamint a különféle szűrőknek köszönhetően tovább is csinosíthatjuk azokat.

iOS 7 újdonságok

Nem kell már sokat várni, hogy letölthetővé váljon az iOS legújabb, hetes sorszámmal ellátott verziója, mely az első iPhone 2007-es debütálása óta a legnagyobb újításokkal fogja elhozni a az Apple okostelefonjara, valamint iPad és iPod eszközökre.

Az iOS 7 újdonságok egyike, hogy a kezelőfelület szinte teljes mértékben megváltozik: az iOS eredeti, mára kissé elavultnak tűnő külsejét egy élénk színeket felsorakoztató, letisztult dizájnelemekből felépülő kezelőfelület váltja le, melyet Jony Ive elképzelései szerint formáltak a fejlesztők. Persze nem csupán a külcsín terén találkozunk majd újdonságokkal, számos új funkció is érkezik. A Control Center segítségével villámgyorsan ki-be kapcsolható például a Wifi és a Bluetooth, beállítható a fényerő, valamint aktiválható a Do Not Disturb, illetve a Repülő üzemmód, így ezekért nem kell külön felkeresnünk a Beállítások menüpontot.

iOS 7 újdonságok

iOS 7 újdonságok

Az értesítéseket összegyűjtő Notification Center szintén jelentős változásokon esik át: a Today névre keresztelt új funkció lehetővé teszi, hogy a nap összes fontos történésével képbe kerülhessünk. Csupán egyszer kell ránéznünk iPhone készülékünkre, azonnal tudni fogjuk, hogy kinek van éppen születésnapja, kell-e magunkkal vinni esernyőt, vagy számíthatunk-e jelentős dugóra – természetesen a következő nap eseményeiből is kaphatunk némi ízelítőt.

A multitasking is további fejlesztéseken esik át: az iOS 7 tudni fogja, milyen időpontokban szeretünk használni bizonyos applikációkat, így a bennük található tartalom már azelőtt frissítésre kerül, mielőtt megnyitnánk az alkalmazást.
Az iOS 7 várhatóan szeptember 18-án debütál, az új iPhone 5s és színes iPhone 5c széria bemutatásával egy időben.

Szeptember 10-én mutatkozik be az új iPhone

Az új iPhone 5s és iPhone 5c

Az Apple immáron hivatalosan is megerősítette, hogy szeptember 10-én kerít sort az iPhone család legújabb tagjainak bemutatására. A többes szám nem véletlen, hiszen már hónapok óta találkozni olyan pletykákkal, miszerint a vállalat idén egy alacsonyabb árkategóriában induló készüléket is piacra dobhat iPhone 5C néven, mely várhatóan műanyag hátlappal rendelkezik majd.  Az olcsóbb okostelefon több színben is érkezhet: amennyiben igaznak bizonyulnak a hírek, hamarosan zöld, kék, piros és sárga iPhone készülékekkel egyaránt találkozhatunk majd.

Emellett természetesen a már megszokott, prémium anyagokat használó drágább változat is érkezni fog, melynek kapcsán egy különleges, arany színű verzióról egyre többet lehet hallani.  Ami az iPad modellfrissítését illeti, ezzel kapcsolatosan kevés új információ látott napvilágot, így nagy valószínűséggel az Apple új táblagépei egy későbbi eseményen debütálnak majd, valamikor az ősz folyamán.

Az új készülékek debütálásával egy időben az iOS 7 is letölthetővé válhat, aminek jelenleg ötödik bétaverzióját tesztelik a fejlesztők. Az iPhone, iPod és iPad eszközökre érkező operációs rendszer ez idáig igencsak megosztotta az embereket, aminek elsődleges oka a kezelőfelület drasztikusan megváltozott külseje. A legújabb iOS ugyan számos friss funkcióval bír, a manapság egyre népszerűbb letisztult dizájnnal még sokaknak nem sikerült megbarátkoznia. Ellenben ha valakinek mégis annyira elnyerte a tetszését az iOS 7, hogy már ezt a pár napot sem bírja ki nélküle, a béta változat továbbra is beszerezhető az Apple weboldaláról.